Köszönetnyilvánítás az Igazságügyi Minisztérium részéről

Többszöri egyeztetés és személyes találkozó után meglepetésünkre az alábbi levelet kaptuk Dr. Pilz Tamás Miniszteri Biztostól az év végén.

A tavalyi évben májusban személyesen is meglátogattuk a Miniszerelnöki Hivatalt, azon belül is pontosabban dr. Pilz Tamás Miniszteri Biztost és kollégáit azokkal a javaslatainkkal, melyek elősegítik a hazai gépjármű-kereskedelni forgalomban is egyre nagyobb szerepet betöltő dereguláció mértékenek csökkentését. Amit akkor vittünk és a későbbiek során többször is egyeztettünk azok az alábbiak:

Látogatás a Miniszterelnöki Kabinetirodában

Látogatás a Miniszterelnöki Kabinetirodában

A tegnapi napon lehetőségünk volt a korábban írásban megadott kérdéseinket és javaslatainkat személyesen is leegyeztetni a Miniszterelnöki Kabinetirodában dr. Pilz Tamás miniszteri biztos úrral és kollégájával.

A küldöttségünk Fojt Attila elnökből, Anderkó Ottó alelnökből és jómagamból állt. A megbeszélésre egy órát kaptunk, melyet véleményem szerint egy jó és eredményes beszélgetés keretein belül ki is használtunk. Amiben egyeztetés folyt és fő témája a talákozónak alapvetően a digitalizáció, az adminisztratív terhek csökkentése a szektorban és a dereguláció volt.

Oldalak

SAJTÓ KÖZLEMÉNY

Tarthatatlan a helyzet a műszakivizsga-állomásokon!

Sajtóközlemény

Forrás:

A Magyar Gépjármû-kereskedõk Országos Egyesületének elnöksége az egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló törvény (regisztrációs adó táblázatát érintõ) módosító javaslata kapcsán az alábbi közlemény kiadásáról döntött.

Gépjárműkereskedők a szigorodó hitelfeltételekről!

Forrás:

Egyesületünk elnöksége a hitelintézetekrõl szóló 361/2009 számú 2009 decemberében meghozott kormányrendelet kapcsán az alábbi közlemény kiadásáról határozott. A használtautók kereskedelmét jelentõsen befolyásoló hiteltermékek szabályozásának szigorításának alapvetõ céljaival egyetértünk de annak a márciustól életbe lépõ egyes részeivel nem. Úgy gondoljuk a mostani, a hitelfelvételt érintõ szigorítás jelentõsen elkésett és annak szigora túlzó, nem a kialakult válsághelyzet megoldását kínálja, hanem mélyíti az ágazatban tapasztalható recessziót.

Tiltakozunk az április 1-jétől bevezetendő regisztrációs adó egyedi megállapításának körülményei miatt! – közlemény

Forrás:

Budapest, 2008. április 1., kedd (OS) - TILTAKOZUNK az április 1-jétõl bevezetendõ regisztrációs adó egyedi megállapításának körülményei miatt! Tesszük ezt azért, mert ez a módszer paródiája az állampolgárok joggyakorlása érvényesítésének! A bevezetés módja élesen ellenkezik az Európai Unió gyakorlatával, valamint annak SEC/2007/169-es számú egyértelmû értelmezõ közleményével.

Regisztrációs adó visszaigénylés

Az Európai Bíróság 2006. október 5.i ítélete arra kötelezte a magyar kormányt, hogy a 2004. május 1. és 2005. december 31. között hazánkba importált és regisztrált használt-gépkocsik után megfizetett regisztrációs adó egy részét az érintetteknek visszafizesse.
A PM az alábbi törvényjavaslatot terjesztette a parlament elé a visszafizetés módjáról. Ez alapján a visszaigénylésre 2007. február elsejétõl kezdõdõen 180 napig lesz lehetõsége az érintetteknek.

Regisztrációs adó visszaigénylés 2.

Forrás:

Az Országgyûlés 2006. december 18-i ülésén megszavazta A regisztrációs adó részleges visszatérítésérõl szóló törvényt, amely a jogszabályi keretet biztosítja a 2004. május 1. és 2005. december 31. között a használt gépkocsik importja után befizetett regisztrációs adó egy részének visszatérítésérõl. A visszatérítés 2007. február 15-tõl igényelhetõ.

Az autópiaci változások 2004–2006 között

Forrás:

A jelenlegi helyzet, és annak kialakulása:A regisztrációs adó 2004. évi bevezetésével az autókereskedelemmel foglalkozó kis és közepes vállalkozások folyamatos piacvesztése következett be. Mindjárt az elején le kell szögeznünk, hogy nem az új adónem következtében, hanem a bevezetése körüli visszásságok miatt. Az új adónem folyamatosan az új gépkocsikat értékesítõknek, azaz a piacon lévõ nagyvállalkozóknak kedvezett és kedvez.

Távolodva Európától...

Forrás:

A 2006-os költségvetés részeként megszavazták a kormánypártok idén is a regisztrációs adó újabb módosításait. A 3 "hagyományos" oldal (az új- és a használt autós érdekvédelmi szervezetek, valamint a tervezetet szeptemberben beterjesztõ magyar kormány képviselõi) mellett idén a törvényalkotási folyamat kellõs közepén ringbe szállt az EU kormánya is október 14-én.

Megszűnik a használtautó import? Tovább drágul a használt?

Forrás:

Ma délután lesz a zárószavazás a Parlamentben a jövõ évi adótörvényekrõl. Mint ismeretes, a regisztrációs adó csupán két éve létezõ adónem, de már rengeteg vita és botrány forrása volt. Tüntetés a Parlament elõtt, Petíció átadása, és legutóbb egy Uniós intõ Brüsszelbõl. Ez utóbbi oka az, hogy a magyar törvényhozók két éve folyamatosan és szándékosan megsértik az Uniós jogot.

Közlemény: állásfoglalás

Forrás:

Egyesületünk, a Magyar Gépjármû-kereskedõk Országos Egyesülete támogatja az értékarányos regisztrációs adó bevezetését Magyarországon, egyetértünk a Pénzügyminisztérium kabinetfõnökének október 14-én elhangzott bejelentésével, amely a használtautóknál is érvényesíteni kívánja az idevonatkozó Európai Uniós szabályokat.

Közlemény: Regisztrációs adó módosulás ismét....

A 2005. január 1-től (ismételten) módosított – azaz 31.25 %-kal megemelt! – regisztrációs adó-törvényt újból változtatni lesz kénytelen az Országgyűlés tavaszi ülésszaka! Ugyanis a jogalkotók a nem áfa-alanyok részére történő értékesítés esetében – az Ausztriában idén már az Európai Bíróság által betiltott - ún. „bújtatott áfa-fizetést” nem tudták jogilag teljességgel egyértelműen megfogalmazni az új gépkocsik vonatkozásában, ami újabb adóelkerülést eredményezett.

Állásfoglalás: Regisztrációs adó mérték kérdés!

A Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesülete 500 használt  autót importáló és értékesítő szervezet, és számos kapcsolódó vállalkozás nevében jelenleg kényszerű adottságként veszi azt, hogy a jelenleg érvényes sávos  szabályozás módosításával jusson idén a költségvetés a regisztrációs adó bevételhez, de hosszabb távon alapvetően nem ért egyet vele!