A Hondánál már csak a Toyota megbízhatóbb?

Egy friss felmérésből kiderült, melyek a legkevésbé problémás autók

A „check engine” visszajelző feltűnése a műszerfalon mindenkiből más reakciót vált ki. Van, aki egyből a szívéhez kap, és első útja a márkaszervizbe vezet, mások pedig kivárásra játszanak, hátha eltűnik előbb-utóbb az a fránya kis motorblokkot ábrázoló ikon. Az biztos, mindenki kiprésel a fogai között egy hosszabb vagy rövidebb, többnyire szitokszavakat is tartalmazó mondatot a kontrollámpa láttán. Ez a jelzés problémák egész sorát jelentheti, onnan indulva, hogy csak rosszul lett visszatekerve a tanksapka egészen odáig, hogy valamilyen komolyabb motorhiba merült fel.

Lerobbant autó az út szélén

Egy autódiagnosztikával foglalkozó vállalat 2018-as felméréséből kiderült, hogy az egyes autómárkáknál milyen gyakorisággal fordul elő a „check engine” lámpa megjelenése. A CarMD 2017 őszétől 2018 azonos időszakáig 5,6 millió jármű adatait használta fel annak érdekében, hogy elkészüljön ez a statisztika. Két fő szempont alapján vizsgálták a járműveket: milyen gyakran villant fel a visszajelző, és mennyibe került a szervizelés? A felmérésben 1996 és 2018 között gyártott autók szerepeltek, így a merítés elég mélynek mondható.

A lista élére a Toyota került, az Acura után pedig a Hyundai állhatott fel a dobogó harmadik fokára. A legritkábban ezeknél a márkáknál fordult elő a „check engine” jelzés, a negyedik pozíciót pedig a Honda szerezte meg.  Az első tíz helyezettből egyébként nyolc ázsiai gyártó volt, egyetlen európaiként a Mercedes ért be a top tízbe a nyolcadik helyen.

2018-as autó megbízhatósági lista

Az egy dolog, ha van egy megbízható autója az embernek, az azonban megint egy másik kérdés, hogy az esetleges hibákat milyen összegekért lehet szervizelni. Ebben is felállítottak egy rangsort, melynek élén a Mazda végzett 286 dolláros (80 ezer forint, ez az összeg amerikai szervízdíjakkal értendő) összeggel. Ezután következtek a Kia és a Dodge járművek, melyeknél valamivel drágább szakszerűen eltűntetni a „mumust” a műszerfalról. Típusspecifikus bontásban a Hyundai Tucsont volt a legolcsóbb szervizelni, míg a „check enginge” szempontjából legmegbízhatóbb autó a 2016-os Audi Q5 lett.

A statisztika másik érdekessége, hogy az egyik leggyakoribb és legolcsóbban orvosolható probléma a tanksapka nem megfelelő visszahelyezéséből, vagy annak sérüléséből adódott, melyet mindenképpen érdemes ellenőrizni, mielőtt a szerviz felé indulnál, mert könnyen érdekes tekintetekkel találhatod szemben magad a műhelyben.

2018-as autó szervizelési toplista

Oszd meg ezt a cikket!