KÖZLEMÉNY a kilométerórák és a közvélemény manipulációjáról

Forrás:

Az MGOE mint a magyarországi legális használt autókereskedő vállalkozások hazai érdekképviselete az alábbi közleménnyel kíván reagálni az elmúlt időszakban a sajtóban megjelent félreérthető, félrevezető nyilatkozatokra:

 

Egyesületünk több fórumon folyamatosan támogatja az autók életútjával kapcsolatos, (kiemelten a kilométer óra állások) információk mindenki számára elérhetővé válását. Az eddig megvalósult szabályozások amelyek az autók korábbi kilométer óraállásait hozzáférhetővé tették az interneten, eredményesnek bizonyultak és tapasztalatink szerint jelentősen csökkent Magyarországon a visszaélések száma. A magyarországi személygépkocsiknál már minimum négy évre lehet visszatekinteni. A külföldről származó autóknál a papíralapú vagy elektronikus szervizkönyv ad az esetek döntő többségében korrekt a tényleges futásteljesítménynek megfelelő  információt. Ennek ellenére a külföldről származó és az itthoni autóknál is előfordulnak olyan esetek amikor csalással találkozunk, amelyet elítélünk.

Mindennek után  álláspontunk szerint a hírekben szerepelő  90%-os km óra manipulálási arány teljesen légből kapott. Tudomásunk szerint ilyen reprezentatív felmérés, amely alá bevonták a belföldön átruházásra kerülő használt-autók, vagy akár csak az importból származó autókat, nem történt. Ezért  tisztelettel megkérjük a szakmai szervezeteket, szakértőket, és mindenki mást aki érintett az ágazatban, hogy a jövőben csak és kizárólag olyan számokról vagy arányról nyilatkozzanak a manipulált kilométerek tekintetében, amelyek alá vannak támasztva. Ennek hiányában csak a véleményüket fogalmazzák meg, amelyből sokféle van. Mi is így teszünk, amikor azt állítjuk, hogy az eddig megjelent mértékeknél nagyságrendileg kevesebb esetben fordul elő a kilométerórák visszatekerése és a tendencia egyértelműen csökkenő.

A külföldről behozott használt autók egy jelentős része valójában nem legális kereskedőkön, vállalkozásokon keresztül kerül be az országba ezért ezen autók esetében lényegesen nagyobb eséllyel fordulhatnak elő kilométeróra és más jellegű manipulációk. Mint a legális szféra képviselői hangsúlyozzuk, hogy amennyiben nem legális használt autó kereskedőtől, vállalkozástól vásárol valaki használt autót akkor nem illetik meg szavatossági és fogyasztói jogok és amennyiben a csalás utólag kiderül akkor nagyon kevés esélye van a kártérítésre. Ellenben a legális autó kereskedőnek kötelező felelőséget vállalni az általa eladott használt autóért amiben a km futás teljesítmény valódisága is bele értendő.

A vásárlóknak emiatt különösen nagy figyelemmel kell eljárniuk, hogy a fogyasztói jogaik ne csorbuljanak. A vásárlás során alapvető fontosságú megbizonyosodni az eladó jogállásáról, az eladó gépkocsi tulajdonviszonyáról.

Ezen nyilatkozatunkkal  nem kívánjuk bagatellizálni a fennálló problémát, de a pánik hangulat keltését, amely gazdasági érdekeket álcáz nem kívánjuk támogatni.

Úgy látjuk, hogy elindult egy pozitív folyamat az autókereskedelem megtisztulásának érdekében, ebben a hivatalos szervek,  média és a legális szférában dolgozó autókereskedők is együttműködnek. Természetesen az MGOE a jövőben is támogatni fog minden olyan ésszerű javaslatot amely tovább fehéríti a gazdaság ezen területét és csökkenti az illegális autó kereskedelmet, mert meggyőződésünk, hogy a legális kereskedések döntő többsége az ügyfelek érdekeit szem előtt tartva jogkövető magatartást tanúsít.

 

MGOE Elnökség | 2017

Budakeszi

Oszd meg ezt a cikket!