A Mercedes-AMG váltás előtt áll

A Mercedes-AMG nagyon jó éveket tudhat maga mögött, de a technológiai paradigmaváltás hihetetlen kihívások elé állítják

Az elektromos autók térnyerésével a nagy múltú autómárkáknak is alkalmazkodniuk kell az új feltételekhez: ha nem akarnak lemaradni, akkor hatalmas energiát kell átcsoportosítaniuk az elektromos járművek és a hozzá kapcsolódó rendszerek fejlesztésére.

Mercedes AMG

Ha csak a nagy márkákról lenne szó, még nem lenne olyan összetett a kép, de mi a helyzet a teljesítmény-alapú almárkáikkal? A Mercedes sportos almárkája, a Mercedes-AMG is hasonló váltás előtt áll.

Ahogy egy interjúban elmondta a járműfejlesztési igazgatójuk, Drummond Jacoy, a Mercedes-AMG-nek is az elektromos autózás irányába kell terelődnie. Nem lenne teljesen ismeretlen a terep számukra, ugyanis 2013-ban már megjelentek a piacon az első elektromos autójukkal, az SLS electric drive-val, amiről Jacoy azt mondta:

„Egy nagyon lenyűgöző autó volt a maga idejében és azóta fejlesztettük ezt a technológiát, folyamatos tanulás mellett, amit a hibrid autóktól kaphattunk.”

Elektromos Mercedes-AMG

Persze az SLS electric drive nem gyakorolt akkora hatást a világra, mint a Mercedes-AMG fejlesztette V8-as motor, ami olyan jóra sikerült, hogy még az Aston Martin is inkább saját fejlesztésű motor helyett ezt használja az autóiban.

Mercedes-AMG Project One

Nem mintha a hibrid technológiát annyira elhanyagolnák a Mercedes-AMG-nél, ugyanis már tesztelés alatt áll a Project One, ami elképesztő a maga nemében. Ugyanis a Forma-1-es technológiát hibridizálják ebben az autóban: ugyanaz az 1.6-os turbómotor fog dolgozni a gépben, mint amit a Forma-1-es versenyeken is használnak.

És ha már a versenyekről van szó, a Mercedes-AMG bejelentette, hogy otthagyja a DTM-versenysorozatot, helyette a Formula E-re, a Forma-1 elektromos testvérére koncentrálnak.

Jacoy szerint, hogy a Mercedes-AMG jobb eredményeket érhessen el a következő generációs hibrid/elektromos autók tervezésénél, egyik eshetőségként beszáll az anyacég alapmodelljeinek a fejlesztéseibe. Ennek hozományaként bármelyik későbbi Mercedes-Benz modellből könnyen lehetne AMG-modellt készíteni, akár még az elektromos autóikból is.

Forrás:

Alapjárat

Oszd meg ezt a cikket!