A Miniszterelnökségen jártunk a budapesti és Pest megyei műszaki vizsgáztatással kapcsolatban

Érdekes megoldásokkal rukkolt elő a Főváros Kormányhivatala.

Egyesületünk ismét egyeztetést kezdeményezett a külföldről behozott személygépkocsik forgalomba helyezési eljárásának országos szinten, és főként a Budapesten tapasztalható, elfogadhatatlanul hosszúra nyúlt várakozási ideje miatt. Az elmúlt hét csütörtökön a Miniszterelnökségen történt a tanácskozás. Küldöttségünket Fojt Attila elnök és Borka J. Balázs kommunikációs igazgató képviselte. A törvényalkotókat többek között Dr. Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára, Dr. Uzsák Katalin helyettes államtitkár, valamint Dr. Sára Botond, Budapest Főváros kormánymegbízottja reprezentálták.  A megbeszélésen összesen 9 fő, az előbb említetteken kívül tanácsadók és folyamatszervezési kormányzati kollégák vettek még részt, tehát fontosnak tartották az általunk korábban folyamatosan küldött leveleket, és az azokban leírt problémát.

egy autó érkezik műszaki vizsgáztatásra Budapesten

Az egyeztetés és egyben a meghívás célja az volt, hogy pontos válaszokat kapjunk a korábban levélben feltett kérdéseinkre, és javaslatokat tegyünk a megoldásra. A látogatásunk napján a budapesti helyszíneken a várakozási idő a Mozaik utcában 3 hónap, míg a Vas Gereben utcai vizsgaállomáson 40 nap volt. Ez a helyzet pedig egyértelműen tarthatatlan. A kormányzat az idei év hetedik hetében egy sajtóközleményben hozta nyilvánosságra, hogy a két vizsgahelyszín ismét kétműszakos munkarendben kezd el dolgozni, de a médiumok híradásaiból ennél több nem derült ki. Ezzel szemben személyesen már sokkal több információt kaptunk.

1., Kétműszakos munkarend. Valós a hír, ettől a héttől kezdve már dupla műszak dolgozik a Vas Gereben úti vizsgaállomáson. A tájékoztató szerint nemsokára a Mozaik utcában is.

2., Magyar Autóklub bevonása. A tervek szerint bevonásra kerülnek a Magyar Autóklub telephelyei is az első műszaki vizsgáztatás intézményébe. Ez Budapesten további 4 vizsgaállomást, országszerte pedig több mint 40 állomást jelent. Ez teljes egészében megoldaná a jelenleg kialakult helyzetet.

3., Dupla foglalások törlése. Folyamatosan gondot jelent, hogy a jelenleg működő online időpontfoglalási rendszerben többek ugyanazon alvázszámra több időpontfoglalást is leadnak, ám miután egy nepperen keresztül előbb sikerült levizsgáztatni a járművet, nem törölték a korábban foglalt időpontokat. Másik esetben pedig egyes felhasználók cserélgették az időpontfoglalásokat. Vagyis két gépen egyszerre bejelentkezve, az egyik lemondta az időpontot a másik pedig lefoglalta. Ezeket a visszásságokat a foglalási rendszer kezelői úgy küszöbölték ki, hogy fix alvázszámra lehet foglalni és nem lehet lemondani, továbbá a több időpontra is foglaló vagy már vizsgázott alvázszámú autók foglalását törlik. Ez állításuk szerint folyamatosan szabadít fel helyeket, ezért érdemes folyamatosan nézni a rendszert, hátha szerencsénk van egy-egy felszabaduló, elérhetővé váló időponttal.

A beszélgetés egyébként célravezető és konstruktív volt, a képviselt javaslatainkat meghallgatták, tájékoztattak bennünket, hogy a probléma ismert számukra. Egyes vizsgahelyek helyzetét, és az ott elérhető lehetőségeket „kimondottan jól ismerik”, ez még számunka is meglepő információ volt. Továbbá jelezték, hogy felkészültek a korrupció visszaszorítására, és további razziák várhatóak azzal a különbséggel, hogy ezt követően már nem fogják bezárni az adott vizsgabázist, hanem azonnali személycserével tovább üzemeltetik…

A változások hatása állításuk szerint 1-1,5 hónap múlva lesz érezhető, akkor mindenképpen visszatérünk a témára, és újra megnézzük a foglalási adatokat. Amennyiben Te is rendelkezel tapasztalatokkal az első műszaki vizsgáztatás kapcsán kialakult helyzetről, kérjük oszd meg velünk kommunikációs csatornáink valamelyikén.

Oszd meg ezt a cikket!