Örülhet, aki most akar jogosítványt szerezni

Gyorsabban lehet majd vezetői engedélyhez jutni.

A korábbi 6-8 hét helyett mostantól jellemzően 2 héten belül vizsgaidőpontot kapnak azok az emberek, akik szeretnék letenni a jogosítványt, közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára.

A politikus elmondta, hogy idehaza évente 240 ezren próbálnak jogosítványhoz jutni, ezért létrehozták a Közlekedési Alkalmassági Vizsgaközpontot, hogy tovább egyszerűsödjenek a bürokratikus folyamatok.

jogosítványok

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ennyivel nem érte be, ugyanis célul tűzte ki azt, hogy 2020 áprilisára valamennyi kirendeltségen lehetővé váljon a bankkártyás fizetés. Kedden az ország legforgalmasabb kirendeltségében, az újbudai Petzvál József utcai telephelyen már be is vezették a bankkártyás fizetési lehetőséget.

2020 második felétől az online bankkártyás fizetés is elérhetővé válhat a vizsgázók számára, legalábbis Schanda Tamás azt mondta, hogy ők nyitottak erre a megoldásra is.

Oszd meg ezt a cikket!