Próbarendszámmal a csomagtartóban járnak a rendőrök

Forrás: a5.hu

Az MGOE alelnökét, Anderkó Ottót kérdeztük egy új kormányrendelet kapcsán, amely a P-rendszámot használók életét nehezítette meg, ugyanis egy kis elírás miatt akár egy évre is bevonják az ideiglenes rendszámot a használótól. Az Egyesület a jogalkotóktól módosításokat kér.

Egy január elejétől hatályos kormányrendelet szerint a P-rendszámmal közlekedő autókról már kis vétség miatt is le kell vennie a rendőrnek az ideiglenes, úgynevezett próba-rendszámot. A kormányrendelet szövege úgy szól, hogy nem mérlegelhet a járőr, hanem köteles intézkedni. Ez a kis vétség lehet akár egy elírás, két betű felcserélése a menetlevélben, vagy egy pontatlan alvázszám beírás az indítási naplóban. Az üggyel kapcsolatban megkérdeztük Anderkó Ottót, a Magyar Gépjármű-Kereskedők Országos Egyesületének alelnökét, hogy pontosan mit is jelent a gépjármű-kereskedõk életében ez a változás.

Anderkó Ottó: „Az elnökség az utóbbi időben több jelzést is kapott tagjainktól, a próbarendszámmal kapcsolatos - álláspontjuk szerintük - túlzottan szigorú rendőri intézkedések miatt. A helyzet elemzése után derült fény arra, hogy a vonatkozó hatályos jogszabályok a P-jelű rendszámmal közlekedõket méltánytalanul megkülönböztetik, és aránytalanul szigorúan büntetik az egyéb forgalmi rendszámmal közlekedő autósokhoz viszonyítva. Le kell szögeznünk, hogy a próbarendszám az autókereskedelemmel foglalkozó vállalkozásoknál munkaeszköz, s mint ilyen, nélkülözhetetlen a napi működéshez, ezért elfogadhatatlan az ezzel kapcsolatos hátrányos megkülönböztetés.

A5.hu: Tegyük tisztába, hogy mi is pontosan az a P-rendszám?

Anderkó Ottó: Ezt a rendszámot lehet használni a magyarországi forgalomból kivont járművek mozgatásához, illetve az EGT-ból (Európai Gazdasági Térség) és a külföldrõl behozott autók műszaki vizsgára, szervizbe viteléhez, valamint a javítás után az elvégzett munka ellenőrzéséhez, továbbá az autó ügyfél általi kipróbálásához is, ami nem is teljesen szabályos, hiszen a P-rendszámos autót csak az arra hivatott személy vezetheti.

A5.hu: Mi a szervezet problémája az új szabályozással, mely pontokkal nem értenek egyet a hatályos rendelettel?

Anderkó Ottó: A 326/2011. (XII.28.) Korm. rendelet 106. § (1) és (2) pontja alapján a P betűjelű rendszám visszavonása minimum fél év, illetve a (2) bekezdés alapján egy év. Az egyéb rendszámmal elkövetett szabálysértést ezzel szemben maximálisan fél évig történő rendszám-bevonással sújtja a jogalkotó. Továbbá azt is kifogásoljuk, hogy ha egy vállalkozásnak több ilyen rendszáma is van a tulajdonában, és az egyik egy apró hiba, vétség miatt bevonásra kerül, akkor a többit is le kell adnia a legközelebbi okmányirodában, így gyakorlatilag ellehetetlenedik a vállalkozás működése. Nézzünk erre egy hasonló példát a mindennapi életből. A P-rendszám számunkra olyan eszköz, mi egy kis pékségnek a kiszállító járművei. Az egyik sofőr hibásan ír be egy adatot a menetlevélbe hajnalban, amikor a forró kenyereket szállítja ki a boltokba, megállítja a rendõr és elveszi tõle a jármûvet, amivel dolgozik, sõt a pékség összes szállítóeszközét egy évre lefoglalják. Nos, nálunk a szállítóeszköz a P-rendszám.

A5.hu: Milyen vétség számít a rendelet alapján elegendõen súlyosnak, hogy a rendõrnek intézkednie kelljen?

Anderkó Ottó: Egészen apró tévedés, vagy hiba elegendõ ahhoz, hogy a biztos úr intézkedjen. A jelenlegi szabályozás akkor is a rendszám egy évre történõ bevonását írja elõ, ha az indítási naplóban a jogosult jármûvezetõ az alvázszám 17 karakterébõl egyet elír, vagy az intézkedõ rendõr úgy ítéli meg, hogy az számára nem eléggé olvasható. Mivel a rendszámot maximum egy évre lehet kérelmezni, ez gyakorlatilag a végleges bevonást jelenti. A helyszínen leszedi a rendszámot az autóról a járõr, és öt napig köteles az illetékes okmányirodában leadni, addig akár a csomagtartóban is hurcolhatja. Továbbá a rendelet nem engedi meg a jármû vezetésének átengedését más személynek. Márpedig az autó javítása után a szerelést végzõvel történõ próbaút, - amikor a javítást végzõ vezet, aki nem alkalmazottja a javítást megrendelõ cégnek - elengedhetetlen az autó menettulajdonságainak ellenõrzésére. Ugyancsak szabálytalanságra kényszeríti az autókereskedelemmel foglalkozó vállalkozást az a mindennapos esemény, amikor a komoly érdeklõdõ szeretné kipróbálni a jármûvet egy rövid próbaút alkalmával.

A5.hu: A súlyos intézkedések helyett milyen engedményeket kíván elérni az MGOE a rendelet módosításával?

Anderkó Ottó: Szeretnénk, ha a rendelet lehetõséget biztosítana a P betûjelû rendszám használatára úgy, hogy az illetõ céghez nem köthetõ személy is vezethesse a gépjármûvet a vállalkozás képviselõjének jelenlétében, továbbá az esetleges szabálysértések az objektív felelõsség alapján bírálják el. Szeretnénk, ha a rendszám használata közben elõforduló kisebb hiányosságok azonnali bevonással való büntethetõségét megszüntetnék, mivel ez egyrészt hatósági jelzés nélküli közlekedést eredményez, másrészt sérti a jogbiztonság elvét, mivel lehetõséget ad a hatóság számára pusztán szubjektív szempontok alapján egész vállalkozások ellehetetlenítésére. Szeretnénk a kétoldalú megállapodások megkötésének kezdeményezését elérni az illetékes szervek által a P betûjelû rendszámok EGT- tagállamokban történõ szabad használatára vonatkozóan. Elsõsorban Olaszországot, Németországot és Svájcot, mint cél országokat, illetve az odavezetõ útvonalakat (Ausztria, Szlovénia) tartanánk fontosnak bevonni a megállapodásokba.

Oszd meg ezt a cikket!