Ritka teherautóra bukkant a Scania-rajongó

A teherautó-rajongó John nyomozásba kezdett, hogy megtaláljon és beszerezzen egy ritka veterán Scania 141-es tehergépkocsit.

Sok embernek a nyugdíjas lét a jól megérdemelt pihenés időszaka a munkával töltött stresszes és megterhelő évek után. Azonban a veterán Scania tehergépkocsikért rajongó John Thompson számára, aki nyolc évvel ezelőtt ment nyugdíjba egy ír fuvarozócég tulajdonosaként, a nyugdíjazás azt jelentette, hogy végre lesz ideje nyomozásba kezdeni: hogy teljesen átadhassa magát hobbijának, ami nem más, mint egy veterán Scania 141-es tehergépkocsik felkutatása, majd megvásárlása és restaurálása.

scania relikvia

John rajongása a Scania 141-esek iránt szakmai pályafutásának kezdetéig nyúlik vissza, amikor gyári képzésben részesített szerelőként dolgozott egy otthonához közeli Scania márkakereskedésben Larne városában, Észak-Írországban.

Scania gyűjtő

Nagyjából 20 vagy 21 éves lehettem, és ez egy meghatározó időszak volt számomra” – emlékezett vissza. „Akkoriban a Scania 141 volt a Scania zászlóshajója, én pedig nagyon élveztem ezeken dolgozni a műhelyben. Az emlékek megmaradtak, így ma tagja vagyok egy írországi veterán 141-es klubnak.”

Egy ritka tehergépkocsi felkutatása

Az évek során John begyűjtött Scania 141-es billencseket és más teherautókat a típusból, de volt egy veterán tehergépkocsi, amely különösen felkeltette a figyelmét.

Elkezdtem kutatni egy kicsit, és azt találtam, hogy az 1980-as évek elején a Scania jobbkormányos 6x4-eseket exportált Új-Zélandra, ahol ellátták ezeket egy második kormányzott tengellyel, így négytengelyesekké váltak. Ezt azért csinálták, mert Új-Zélandon kicsi a megengedett tengelyterhelés, így a legtöbb jármű négytengelyes.”

Scania 141 Új-Zélandról

Ezekből a különlegesen átalakított gépekből tíznél is kevesebb épült, ugyanis túl drágák és nehezek voltak ahhoz, hogy versenyre kelhessenek a többi márkával az új-zélandi piacon. Három évtizeddel később Johnnak hétévnyi nyomozásába került, hogy találjon egy ritka veterán Scania 141-est Új-Zélandon a kívánt specifikációval. Annyira izgalomba jött, hogy egy fotó és az eladó elmondásai alapján látatlanban, telefonon keresztül megvásárolta. De ez még csak a folyamat kezdete volt.

 

 Keresztülutaztatni a világon egy veterán Scaniát

Azt gondoltam magamban: „Hogyan fogom ezt valaha is hazajuttatni?!” – mondta John, ami jogos kérdés volt, tekintettel a teherautó méreteire és az Új-Zélandot Észak-Írországtól elválasztó 18 ezer kilométerre.

Végül talált egy Japánba tartó hajót, amely út közben lerakta Szingapúrban a teherautót. Majd egy másik fuvarozó elvitte a Scania 141-est az angliai Bristol kikötőjébe, így ennek a hosszú és masszív járműnek a szállítása több mint 10 ezer angol fontjába került. Majd innen elvezették Larne városába. Mindez mégis megérte neki.

Scania gyűjtés új-zélandról

Amikor megérkezett a depóba, és először megláttam, nem voltam csalódott” – mondta John. Azonban a nyomozómunka itt még nem ért véget. John talált egy fotót a 141-es tehergépkocsiról, amin vadonatúj volt, így újrafényezték az eredeti színeire és dekorációjára, még a Sundowner nevet is felfestették, amit első tulajdonosa adott a járműnek (a ’sundowner’ kifejezés az új-zélandi szlengben naplopó csavargót jelent).

Lenyűgözi a tömegeket a teherautó-kiállításokon

Egy kis munkát követően a Scania 141-es átment a brit kötelező műszaki vizsgán, így manapság teherautó-kiállításokra jár keresztbe kasul Nagy-Britanniában és Írországban, beleértve a Convoy in the Park (Konvoj a parkban) fesztivált, amelyet Angliában tartanak júliusban.

Nagy örömet jelent nekem, amikor elviszem a teherautót a kiállításokra, bezárom és kiteszek egy táblát, amely elmeséli a jármű történetét. Majd körbejárok a kiállítási területen, és visszamegyek megnézni, ahogy az emberek körbejárják és lefotózzák” – mondta John.

A teherautó-nyomozónk most azon dolgozik, hogy megtalálja a többi új-zélandi Scania 141-est is. Nemrég még a Scaniától is kapott egy kis segítséget, amikor a vállalat rendelkezésére bocsátotta az eredeti kiszállítások értékesítési nyilvántartását. Ha többet is sikerül felkutatnia ezek közül, akkor minden bizonnyal igen iriggyé teszi majd a többi srácot a 141-tulajdonosok klubjában!

Forrás:

Scania

Alapjárat

Oszd meg ezt a cikket!