A statisztikák szerint egyre öregebb a hazai autópark

A magyar járművek átlagéletkora folyamatosan nő

Habár az újautó eladások is szépen lassan emelkednek, a magánszemélyek körében még mindig a használt járművek vásárlása dominál Magyarországon. A hazai járműpark átlagéletkora már régen átlépte a 10 esztendőt, a 2018-as statisztikák szerint pedig 14,5 év volt ez az adat. Ennek egyik legfőbb oka az, hogy sok öreg autót hoznak be külföldről.

Szintén ezt támasztja alá az is, hogy 2018-ban az átírt járművek több mint 77 százaléka idősebb tíz évnél, ezzel szemben az öt évnél fiatalabb gépkocsik aránya mindössze 12,8 százalék volt. A magyar vásárlók többnyire az alsóbb kategóriás kisautókat, valamint a prémium szegmens járműveit keresik. A használtautó-piacon az SUV-k aránya 6,8 százalékot tett ki, mely az újautók piacához képest alacsonynak mondható.

Törött Volkswagen Golf oldalról

A pillanatnyilag olcsóbbnak tűnő idősebb autók nem biztos, hogy jó befektetésnek számítanak, hiszen hosszabb távon jelentős költségekkel járhatnak többek közt a szervízdíjak miatt. Azt a szempontot is érdemes megemlíteni, hogy néhány éven belül akár Magyarországon is bevezethetik a magas károsanyag-kibocsátású járművek közlekedésének korlátozását, mely a régebbi dízel és benzines modellekre egyaránt veszélyt jelenthet.

Sokszor esnek áldozatul hazai vásárlók olyan kereskedőknek, akik ellenőrizetlen forrásból, nem ismert előélettel hoznak be használtautókat külföldről. Éppen ezért érdemes hiteles importőrökkel kapcsolatba lépni, akik követhető munkamenetekkel hoznak be ellenőrzött futásteljesítményű autókat. Borka J. Balázs, a Magyar Autókereskedőház Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a MAH Zrt. írásos garanciát vállal az általa átadott járművek adatainak hitelességére. Hozzátette azt is, hogy sok esetben valóban előnyösebb az importált autókat választani, hiszen például egy 2-3 éves prémiumkategóriás modellből külföldön jóval nagyobb a kínálat, mint itthon.

Az viszont valóban aggasztó, hogy ha így haladnak a dolgok, akkor a közel 20 éves autók országa leszünk. Mind környezetvédelmi, mind pedig utasbiztonsági okokból előnyösebb lenne, ha a magyar vásárlók jó állapotú, fiatalabb járműveket tudnának vásárolni.

Oszd meg ezt a cikket!