Ennyibe kerülnek a magyarok kedvenc autói

Májusban is imádták a magyarok a Suzukikat, a legnagyobb kedvenc kétségtelenül az Esztergomban gyártott Vitara. De mennyit fizetnek a magyarok kedvenc autóikért?

Májusban is kitartott a magyarok autóvásárlási kedve: 2018 első öt hónapjában összesen 65 022 személyautót és kishaszonjárművet vásároltak, ami 27 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Továbbra is toronymagasan a Suzuki vezeti az eladási rangsort „egyéniben” és csapatban egyaránt. A japán cégnek egyértelműen a Vitara a nagy favoritja, ebből május végéig 5666 darab gurult ki a kereskedésekből, ami több, mint duplája a második helyezett Skoda Octavia (2794 db), illetve a bronzérmes Suzuki SX4 S-Cross (2210 db) eladásainak. Ráadásul a Swift is bekerült a TOP 35-be, bár a 90-es évek nagy favoritjából idén eddig 567 darab fogyott csak. 

Márka szinten a Suzuki nyomulását jól mutatja, hogy egy összességében 27 százalékos bővülést felmutatni képes piacon nőtt idén 69 százalékot, ami csak úgy lehetséges, hogy más gyártók alulteljesítettek. A nagy riválisok közül a Ford együtt nőtt a piaccal (27,81 százalék), míg a Skoda kicsit felülmúlta azt (31,34 százalék), az Opel eladásainak 19 százalékos bővülése viszont azt mutatja, hogy olvadóban a márka piaci részesedése. 

Suzuki Vitara

A középkategóriában a Hyundai húzott bele nagyon, 2018-ban eddig 61,6 százalékkal több autót adott el, mint tavaly, ami az i30 és a Tucson sikerének köszönhető leginkább.  Az idei vesztesek közé tartozik eddig a Lada, ugyanis május végéig 18,76 százalékkal kevesebb kocsit értékesítettek, de az év elején bemutatott Lada Vesta még javíthat a statisztikákon. A legrosszabbul teljesítők között ott a Land Rover (-54,7 százalék) és a Smart (-26,7 százalék), ám ezek egyébként is kis darabszámban fogytak a magyar piacon, így nem érdemes velük foglalkozni. Érdekesebb az egykor szebb napokat megélt Mitsubishi helyzete, amelyik idén mindössze 238 autót tudott eladni, 35,2 százalékkal kevesebbet, mit 2017-ben. 

Remekül teljesít ugyanakkor a prémium szegmens, Jaguárból például 55,7 százalékkal több (95 darab), míg Ferrariból 33,3 százalékkal több (4 darab) kelt el öt hónap alatt.  

A legkapósabb autók árait nézve jól látható, hogy 4 millió forint körül van az a képzeletbeli határ, amit egy átlagos magyar képes és hajlandó kifizetni egy új autóért. A Vitara, az SX4 S-Cross és az Opel Astra alapárát éppen ez alá lőtték be, míg a Skoda Octavia és a Ford Kuga kapott egy kis felárat ehhez képest. Persze ez a néhány százezer forint nem nagyon számít, legalábbis erre utal, hogy miközben a Ford és a Skoda jól fogy, az Opel egy ideje már gyengélkedik. A kisautók kategóriájában 3 millió forint az a lélektani határ, ahol a gyártók próbálják elhelyezni belépő modelljeiket (Skoda Fabia, Renault Clio, Opel Corsa, Suzuki Swift, Fiat 500, Dacia Duster), egyedül a Dacia Sandero az, ami brutálisan ez alá lett beárazva.

Persze a kigyűjtött alapárak folyamatosan változnak, mindig jönnek újabb akciók, ahogy az árukapcsolás is gyakori, ami legtöbbször finanszírozás választásakor elérhető kedvezményt jelent. A szerencsések kifoghatnak olcsó szalonautókat is, amelyekben néha csak 10-20 kilométer van, de ezért is jár néhány százezer forint diszkont. 

A legnépszerűbb autók Magyarországon (2018. I-V.)
1, Suzuki Vitara 5666 autó: 3 890 000 Ft-tól
2, Skoda Octavia 2794 db: 4 374 540 Ft-tól
3, Suzuki SX4 S-Cross 2210 db: 3 990 000 Ft-tól
4, Opel Astra 2084 db (J és K): 3 950 000 Ft-tól
5, Ford Focus 1861 db: 4 499 000 Ft-tól
6, Ford Kuga 1296 db: 5 719 000 Ft-tól
7, Dacia Duster 1144 db: 2 999 000 Ft-tól
8, Nissan Qashqai 1116 db: 5 080 000 Ft-tól
9, Toyota Yaris/Yaris Hybrid 933: 2 995 000 Ft-tól-tól
10, Renault Clio 923 db: 2 790 000 Ft-tól
11, Toyota Auris/Auris HSD 870: 3 895 000 Ft
12, Fiat 500 852 db: 3 099 000 Ft-tól
13, Toyota C-HR 839 db: 5 995 000 Ft-tól
14, Volkswagen Golf 821 db: 6 259 000 Ft-tól
15, Kia Sportage 795 db: 5 549 000 Ft-tól
16, Kia Ceed 790 db: 4 199 000 Ft-tól
17, Dacia Sandero 782 db: 2 159 000 Ft-tól
18, Ford Ranger 735 db: 5 490 000 Ft-tól
19, Fiat Ducato 711 db: 5 714 000 Ft-tól
20, Skoda Rapid 701 db: 4 164 000 Ft-tól
21, Volkswagen Passat 699 db: 9 310 750 Ft-tól
22, Dacia Dokker Van 661 db: 2 799 000 Ft-tól
23, Skoda Fabia 688 db: 2 985 100 Ft-tól
24, Opel Corsa 643 db: 2 899 000 Ft-tól
25, Hyundai i30 642 db: 4 499 000 Ft-tól
26, Ford Transit 629 db: 6 614 000 Ft-tól
27, Volkswagen Jetta 612 db: 5 688 560 Ft-tól
28, Opel Mokka X 605 db: 5 450 000 Ft-tól
29, Suzuki Swift 567 db: 3 190 000 Ft-tól
30, Renault Captur 516 db: 3 799 000 Ft-tól
31, Toyota RAV4 505 db: 7 690 000 Ft-tól
32, Toyota Corolla 504 db: 4 280 000 Ft-tól
33, Hyundai Tucson 488 db: 5 799 000 Ft-tól
34, Toyota Hilux 481 db: 8 400 950 Ft-tól
35, Skoda Superb 477 db: 6 880 250 Ft
(Datahouse, Alapjárat gyűjtés)

Forrás:
Autószektor

Oszd meg ezt a cikket!