Ezeket az útszakaszokat építi jövőre a kormány

A 2018-as év végén módosították a 2019-ben építendő autó-és kerékpárutak listáját

A kormány megváltoztatta és kiegészítette a jövőre épülő, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű útszakaszok fejlesztésére vonatkozó listáját. A beruházások a tervek szerint előre felállított menetrend szerint valósulnak meg, a Magyar Közlönyben megjelent módosítások pedig nem csak az autóutakat érintő kérdéseket taglalják, hanem többek közt a kerékpárutak fejlesztésének terveit is tartalmazzák.

Útépítést jelző tábla

Több autópályát is érintő beruházásra van kilátás, az M6-os Bóly és Ivándárda közötti szakasza épül meg az új naptári évben, viszont kikerült a tervből a szakasz villányi csomópontja. Az M76-os vonal autóúttá minősült, és bekerült a holládi csomópont az M7-est Zalaegerszeggel összekötő útszakaszba. Szintén új elem a listán az M1-es és Esztergom közötti M100-as autóút fejlesztéséről szóló tervezet.

Kijelölték a 48. számú főút Debrecen határát és Nyírábrányt összekötő szakaszát is. Az M4-es gyorsforgalmi úton új Tisza-híd épül, az M3-M35 autópályán pedig Görbeházánál alakítanak ki új csomópontot. Tervben van továbbá a Liszt Ferenc Repülőtér elérhetőségének javítása is, mely egy igencsak hasznos változás lenne. Szeged és Debrecen között egy 2x2 sávos útszakaszt készítenek elő, az M3-as gyorsforgalmi út Vásárosnamény és Beregdaróc közötti szakasza is hamarosan megépül majd.

Sávelhúzás bójával

Az M8-as autóút az M7-es autópálya és Dunaújváros, valamint Kecskemét és Dunavecse közötti részét készítik elő 2019-ben. Záhonynál egy új Tisza-híd épül majd, ennek a tervezése is folyamatban van, ahogy a veszprémi Aranyosvölgy feletti völgyhíd, és az ehhez kapcsolódó városfejlesztési munkálatok előkészületei is elkezdődnek. Ahogyan korábban kiderült, Fehérvárnál is egy új csomópont kialakítása van tervben.

A biciklisek is jóhíreket kapnak, hiszen többek közt a tokai Erzsébet királyné Tisza-hídon, Dunakeszi és Fót, Szob és Ipolydamásd, valamint Tószeg és Szolnok között is új kerékpárút épül.

Forrás:

Magyar Közlöny

Oszd meg ezt a cikket!