Fontos változás a műszaki vizsgáknál

Egyes járművek már csak elektronikusan jelentkezhetnek műszaki vizsgáztatásra Budapesten.

Hétfőtől megváltozott a műszaki vizsgák menetrendje a fővárosban, ugyanis a Mozaik utcában és a Vas Gereben utcában már kizárólag elektronikus úton lehet időpontot foglalni egyes járművek vizsgáztatásához – közölte Budapest Főváros Kormányhivatala.

A kormányhivatal felügyelete alá tartozó két állomáson korábban személyesen is lehetett vizsgáztatásra jelentkezni. Ám ez a lehetőség mostantól már nem érhető el. Az érintett járművek közé tartoznak a taxik, az oktatásra használt járművek, a külföldről használtan behozott járművek, az egyedileg épített járművek és a kizárólag hatóságnál vizsgálható járművek.

műszaki ellenőr vizsgálja egy autó alvázát

A hétfőtől életbe lépett változások miatt a vizsgára történő jelentkezéshez az érintett fővárosi autósoknak a gyakorlatban a következőt kell tennie:

  • Első körben a kormányhivatal honlapjáról kell letölteni egy űrlapot, amely itt érhető el.
  • Ezt a dokumentumot kell kitölteni, majd visszaküldeni a [email protected] e-mail-címre.

A jelentkezéseket beérkezési sorrendben dolgozza fel a kormányhivatal, és egy visszaigazoló e-mailben küldi a vizsga időpontját, valamint azt, hogy melyik műszaki állomásra kell vinni a járművet.

A műszaki vizsgához pedig a következőkre van szükség:

  • A járműnek rendelkeznie kell a bejelentett azonosítókkal.
  • Szükség van a jármű eredeti okmányaira.
  • Külföldről behozott jármű esetében vinni kell az okmányok hiteles, eredeti fordítását is, hogy érvényesíteni lehessen a speciális jogosultságokat.
  • A jármű feletti rendelkezést igazoló eredeti okiratokra (például járműkísérő lap, törzskönyv) beleértve a meghatalmazást is.
  • A jármű használati jellegétől, kialakításától függő egyéb, jogszabályban előírt eredeti dokumentumokra. Például, ha személyszállításra használják az adott járművet.

A kormányhivatal arra is felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a vizsgára érkező autó adatai nem egyeznek az időpont foglaláskor megadottakkal, a vizsgáztatást nem végzik el, és a foglalt időpont ebben az esetben elvész.

 

Forrás:
Napi

Oszd meg ezt a cikket!