Kemény kihívások előtt az autókereskedők

Forrás: ma.hu 

Kevesebb vevő, csökkenő árrés, romló pénzügyi helyzet - így jellemzik az autókereskedők a mögöttünk álló évet, 2009 pedig teljes egészében a válság jegyében fog eltelni.

A hazai autókereskedők körében végzett felmérésének eredményei alapján a PricewaterhouseCoopers piaci átrendeződést vizionál. Kemény kihívásokkal szembesülnek manapság az autókereskedők, és mint minden válságban itt is lesznek nyertesek és vesztesek. A PwC előrejelzése szerint a jövőben kevesebb, de erősebb, egyúttal magasabb minőségű, változatos szolgáltatásokat és szakmai hozzáértést kínáló márkakereskedők kerülnek majd ki a válságból.

„Az értékesítési volumenek csökkennek, az árrések zsugorodnak és emelkedik a rossz hitelek aránya. Mindezek kezelése, így együtt, bármilyen vállalkozás számára komoly problémát jelent. A legnagyobb túlélési eséllyel azok a márkakereskedők indulnak, akik több lábon állnak, például márkaszervizekkel, gyorsjavító-műhelyekkel és after sales termékekkel rendelkeznek” – hangsúlyozta Lőcsei Tamás, a PricewaterhouseCoopers cégtársa.

„Magyarországon a személygépkocsi piacon már néhány éve látszanak a hanyatlás jelei, 2007-ben például 5,8%-kal csökkent az új autók értékesítése. A 2008-as kilátások eleve meglehetősen pesszimisták voltak és a gazdasági válság csak tovább rontotta a képet. A hitelpiacokon tapasztalt zűrzavar világszerte számottevő csökkenést eredményezett az értékesítésben és még jó ideig éreztetni fogja hatását. Ez mindaddig így lesz, ameddig a fogyasztók nem jutnak újra hitelekhez, illetve a vállalati ügyfelek nem kezdenek el hinni abban, hogy cégük kilábalt a mélypontról” – mondta Lőcsei Tamás.

A magyar piacon az utóbbi időben bekövetkezett csökkenés inkább hazai fejlemény, mint a nemzetközi fejlemények következménye. A kormány költségvetési hiány csökkentését előirányzó tevékenysége negatívan hat a GDP-növekedésre és a magáncélú fogyasztásra. A háztartások fizetőképes kereslete csökken. A legkevesebb új személyautót 2008 harmadik negyedévében helyezték forgalomba az ezredforduló óta. A személygépkocsi márkakereskedések száma elkerülhetetlenül csökkenni fog.

A magyar autókereskedők több mint 75%-a 10 évnél régebb óta tevékenykedik, a piaci körülmények által kikényszerített konszolidáció sokukat cégbezárásra fog kényszeríteni. A jövőben az egynél több kereskedésben, egynél több márkát forgalmazó nagyobb kereskedők fogják uralni a piacot. A jelen helyzetről is elmondható általánosságban, hogy a nagyobb, több márkával foglalkozó kereskedők pénzügyi helyzete jobb, mint kisebb, csupán egy márkát értékesítő társaiké.

A konszolidáció valószínűleg nem a kisebb márkakereskedők nagyobbak általi felvásárlásában, hanem a vetélytárs összeomlása után, piac alatti áron történő átvételben fog megnyilvánulni. Ez igen fájdalmas lesz a piac sok szereplője számára.

A márkakereskedések üzleti modelljének változása elkerülhetetlen, viszont hosszú távon mindenki számára előnyös lesz, hiszen a szolgáltatások javulásához, a márkakereskedők működési költségeinek csökkenéséhez, végső soron pedig az autók és a szolgáltatások árainak visszaeséséhez vezet majd. Sajnos a jelenlegi piaci körülmények mellett ez korántsem könnyű út a magyar gépjárműipari piac és különösen a márkakereskedők számára.

Valószínűleg több márkakereskedés lehúzza a rolót, a nyertesek pedig azok a márkakereskedők lesznek, akik az új autók értékesítésén túl, szolgáltatásokat is nyújtanak, illetve lefaragják költségeiket és újratárgyalják szállítói szerződéseiket. Másfelől akad néhány pozitív tényező is, amely segíthet lendületbe hozni az újautó értékesítést és ezáltal elérni a 2010-re prognosztizált 200 ezer darabos eladást.

"Magyarországon az autósűrűség még mindig elmarad a térség más országaitól. Míg hazánkban 316 személygépkocsi jut ezer lakosra, addig ez az arány Lengyelországban 338, Csehországban pedig 404" - mondta Lőcsei Tamás.

Az egy főre jutó GDP-hez viszonyítva Magyarországon még mindig olcsóbbak az új autók, mint a térség más piacain. Ráadásul az országban az autóértékesítési trend elmozdulást mutat a kis kategóriájú járművektől a közép-, vagy akár a luxuskategória irányában, ami lehetőséget teremt a kereskedők számára a magasabb árrések elérésére. A luxusmárkák, mint például a BMW, vagy a Mercedes 20%-os értékesítés növekedést könyvelhettek el 2008 első három negyedévében 2007 azonos időszakához képest.

De mindez önmagában nem elég, a márkakereskedőknek egyidejűleg kell költségeiket és készpénzáramlásukat racionalizálni, eredményesebb üzletágakat létrehozni és kiváló minőségű szolgáltatásokat nyújtani. Nehéz megjósolni, hogy mit hoz a jövő.

A legnagyobb ismeretlen még mindig a forint árfolyama. A nemzeti valuta fluktuációja lehetetlenné tesz minden pontos előrejelzést. A helyzet ezen kívül nagymértékben függ attól is, hogy ezekben a nehéz időkben sikerül-e megnyugtatni a pánikszerűen reagáló vásárlókat, hiszen a bizonytalan környezet miatt most még azok is elhalasztják az újautó vásárlást, akik egyébként megengedhetnék maguknak.

Oszd meg ezt a cikket!