Lesz 300 forint az euró? 

Forrás: napi.hu 

Ma délelőtt (2009.01.13.) folytatódott a forintgyengülés, a svájci frank már 191 forintnál jár. A forint várható árfolymáról kérdeztünk devizakereskedőket.

A forint 284 fölött nyitott, majd 282,40-eig erősödött az euróval szemben. A zloty sokkal gyengébb mint tegnap, a rand is gyengülgetett, minden feltörekvő devizára érvényes, hogy nagyon gyengén nyitott, és most erősödött kicsit a nyitáshoz képest - mondta Kolba Miklós az ING devizakereskedője. Várakozása szerint nap közben picit erősödhetünk, majd zárásra újra gyengülés jöhet.

Elég vékony a piac, kevés a résztvevő, azért tud ilyen nagyokat mozdulni - tette hozzá az üzletkötő. A forintgyengülés egy generális folyamat része. A dollár sokat erősödött, a fejlődő piacok pedig gyengülnek. Az év végén fordítva volt ez a szituáció. Mindezt nehéz ráfogni az IMF-re, 200 milliárdos hiánytól ez a piac nem kellene ennyire gyengüljön, ez egy globálisabb folyamat - mondta.

Az ING kereskedője a hét közepétől várja, hogy nő a forgalom, igazából általában január közepére kezd visszatérni az élet a piacba.

Egyelőre nem nagyon látszik, hogy hol akar megállni a forint - mondta Ötvös Mihály, a Commerzbank üzletkötője, hozzátéve, hogy a 285-290-es szintek elérhetőek.

Az IMF már itt van a városban, s ugyan az elmúlt 4-5 forintos gyengülés inkább az általános kockázatkerülés számlájára írható, nem mindegy, hogy mit mond majd az IMF. Ha nem lesznek vadak a kommentek, akkor előfordulhat egy kis profitkivétel, de a 285-290-et elképzelhetőnek tartom a következő hetekben - vélekedett Ötvös. A kötvénypiacok továbbra sem nagyon működnek, ugyan volt egy 75 milliárdos beáramlás a külföldiek részéről, de az utóbbi napokban megint rendesen emelkedtek a hozamok.

Az év hátralevő részében a 300 forintos árfolyam sem túlzás, illetve a 200 forintos svájci frank árfolyam (most 191-nél tart a frank/forint árfolyam). A kereskedő nem lát rosszindulatú támadást a forint ellen, csak a megfelelő makrohelyzetet próbálják lekereskedni a szereplők. Nagy kérdés, hogy 290 fölött mit fogunk látni: ez a senkiföldje, ahol még nem voltunk.

Ötvös szerint a 260 alatti euró/forint abszolút nem reális, valószínűbb, hogy 275-295 között fogunk kereskedni hosszabb távon. Most elég sok minden összejött, a forint már akkor elkezdett gyengülni, amikor kiderült, hogy elzárták a gázt - mondta Saághy Pál, az Equilor devizakereskedője.

Az IMF-megállapodással kapcsolatban is kétségek merültek fel, többen is aggodalmukat fejezték ki, hogy Magyarország nem teljesítette azokat az ígéreteket, amiket maga vállalt. Az euró-forint szigorúan technikai szempontból nézve elszaladhat 295-ig is amennyiben a 286-os szintet átüti. "Azt gondolom, hogy átmeneti a gyengülés és a 270 körüli szintre vissza fog menni az árfolyam" - mondta Saághy.

"El tudom képzelni, hogy az MNB interveniálhat. Bár a jegybank igyekszik kerülni, hogy árfolyamcélja lenne, de egy hirtelen gyengülő forint nagyon kedvezőtlen lenne a gazdaságnak a jelentős devizaadósságunk miatt. Az exportőröknek persze jól jönne, a bankszektorra viszont veszélyes lehet a gyenge forint" - fogalmazott.

Saághy ugyanakkor nem tartja valószínűnek a 300 fölötti árfolyamot, nem gondolja, hogy szabadesésbe menne át a forint. "De most egy érzékeny helyzetben vagyunk, és a legutóbbi, októberben elért 286 forintos csúcs tesztelésre kerülhet. Középtávon viszont a jelenleginél erősebb forintot tudok elképzelni" - mondta az Equilor üzletkötője.

Oszd meg ezt a cikket!