Négyszer annyi Jeep fogyott itthon 2019 márciusában, mint egy évvel ezelőtt

Megint növekedtek az újautó-eladások Magyarországon, íme az első negyedév értékesítési adatai

Továbbra is a Suzuki uralja a hazai újautó-piacot, szinte minden olyan járműkategóriában az élmezőnyben szerepelt 2019 első negyedévében, amelyben modelleket kínál. Összességében 5325 autót értékesítettek az első három hónapban, így jóval megelőzték a második helyezett Fordot, hiszen a kék oválos márka 3416 járművet adott el az említett időszakban. A dobogó harmadik fokára pedig a Skoda állhatott fel 2865 járművel. A 2018-as évhez képest is fejlődött az újautó piac, hiszen 2019-ben márciusig 34335 új személygépjármű értékesítettek itthon, ez közel háromezerrel több, mint 2018 azonos időszakában.

A márciusi hónap a Toyota szempontjából is kifejezetten jól alakult, hiszen a japánok 1103 autója talált itthon gazdára, mely 2019 februárjához képest 45 százalékos növekedést jelent. Ezzel a teljesítménnyel a Skodát, az Opelt és a Volkswagent is maga mögé utasította a Toyota. A Ferrarinál is beindult az üzlet, hiszen márciusban három sportautót adtak el, míg februárban nem értékesítettek egyetlen járművet sem.

2019-es Jeep Renegade elölről

Kategóriák tekintetében még mindig az SUV-szegmens a befutó, ráadásul a Suzuki Vitara sikere is töretlen. Márciusban 781 példány talált gazdára a japánok hobbiterepjárójából, 2255 darabos első negyedéves eladásaival pedig a legsikeresebb hazai újautó maradt. A második legjobban teljesítő szegmens az alsó középkategória. Nem árulok el vele nagy titkot, itt is egy Suzuki modell áll az első helyen. Az SX4 S-Cross után a Skoda Octavia és a Ford Focus fért még fel a dobogóra.

A Datahouse adataiból az is kiderül, hogy 2019 első negyedévében a kisautók kategóriája is jól szerepelt, itt az Opel Corsa, Renault Clio és a Suzuki Swift hármas végzett az élen. A felső-középkategóriában a Volkswagen Passat lett a győztes, megelőzve a Ford Mondeót és a Skoda Superb modellt. A felsőkategória nyertese az első negyedévben az 5-ös BMW limuzinja lett, maga mögé utasítva az E-osztályos Mercedest és az Audi A6-ot.

Oszd meg ezt a cikket!