A P-rendszám már nem megoldás

Forrás: 

Az "alternatív" rendszámok - külföldi, E, P, Z, stb. - használatának szigorításával egyre kevésbé "éri meg" a járműveket ezekkel használni. A külföldi azonosító jelekkel kapcsolatos intézkedésekkel szemben sokkal kisebb megjelenést kapott eddig a P jelű rendszámok használatának visszaszorítására tett intézkedés, holott ez rengeteg hazai vállalkozást érint, olyanokat is, melyek üzemszerű működtetéséhez nélkülözhetetlen az a fajta azonosító jel. 

A P jelű rendszámtábla alapvető célja, hogy a forgalomba még nem helyezett, vagy forgalomból valamilyen okból kivont járművel az arra illetékes szerv, vállalkozás kipróbálás céljából a forgalomban részt vehessen. Elsősorban autószervizek, javítóműhelyek, kutatóintézetek voltak az elsődleges célcsoportja, de később a járműkereskedelemmel foglalkozó vállalkozások számára is nélkülözhetetlenné vált. Ők ugyanis a nem cégautóként, hanem árukészletként tartják nyilván az értékesítésre váró járműveket, és mint ilyeneket a telephelyükre történő beérkezéskor ideiglenesen kivonják a forgalomból. A vevők viszont nem szeretnek zsákbamacskát vásárolni, így a járművek kipróbálására a P jelű rendszámtábla jelentette a megoldást. 

Sokáig csak az ország határain belül ehetett közlekedni a P jelű rendszámtáblákkal, de az EU-s jogharmonizáció keretében ez a kötöttség megszűnt, és a többi korlátozás - személyek, áru szállítása, hétvég és ünnepnapi használt - alól is lehetett mentességet igényelni. Egy ilyen rendszámtábla pár, a hozzá tartozó indítási napló és felelősségbiztosítás több százezres kiadást jelent a vállalkozások számára, de bizonyos esetekben ez még mindig jóval kevesebb, mint a vele használt jármű rendes forgalomba helyezésének teljes költsége, így egyre többen gondolták a járműhasználat költséghatékony módjának. 

A kormány július 19-én kelt 138/2011. számú rendeletében a P jelű rendszámtáblák szabályozását is pontosította, bizonyos tekintetben szigorította. Ilyen hatósági jelzés azon, a fő tevékenysége szerint gépjármű-kereskedelemre jogosult szervezetnek, vállalkozásnak, a fő tevékenysége szerint járműgyártásra, járműjavításra jogosult szervezetnek, vállalkozásnak, a közlekedési kutatóintézetnek, valamint egyéb olyan vállalkozásnak vagy intézménynek, amelynek tevékenysége indokolja a még forgalomba nem helyezett vagy a forgalomból ideiglenesen kivont, javítás alatt álló vagy kereskedelmi célból történő szállítása során a jármű ideiglenes részvételét a közúti forgalomban. 
Vezetni viszont nem a cég, hanem természetes személy tudja csak a járműveket, neki az alábbi kritériumoknak kell megfelelnie: 

A P betűjelű ideiglenes rendszámtáblával ellátott jármű használata az ideiglenes forgalomban tartási engedély jogosítottján vagy a vele munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személyen kívül másnak nem engedhető át. 

A járműjavításra jogosult szervezet, vállalkozás részére kiadott P betűjelű ideiglenes rendszámtáblával ellátott járművet olyan személy vezetheti, aki rendelkezik a gépjárműfenntartó tevékenység személyi és dologi feltételeiről szóló miniszteri rendeletben a járműszerelői tevékenység önálló végzéséhez előírt képesítéssel. 

A P jelű rendszámtáblát használó vállalkozások számára kifizetődő tehát a dokumentumaik és munkatársaik képzettségének ellenőrzése, mert egy hatósági ellenőrzés jelentős kiadásokat okozhat, amit kis odafigyeléssel el lehet kerülni.

Oszd meg ezt a cikket!