Rekordhónappal zárta 2019-et a hazai újautó-paic

Nagyon rég nem volt ilyen magas a személygépjármű eladások száma Magyarországon.

Amikor már úgy tűnt, hogy az augusztusi több mint 15 ezres újautó-eladási szintet már nem fogja átlépni a magyar piac, akkor megérkeztek a Datahouse decemberi statisztikái. Ezekben pedig az szerepelt, hogy 2019 utolsó hónapjában 16 139 újautó fogyott idehaza, mellyel az elmúlt évek legerősebb hónapjának számít. Ezzel az éves összeladás 2019-ben 157 906 személyautóra jött ki, mely kiugró értéknek mondható. Csak viszonyításképp, 2018-ban ugyanez az adat kevesebb mint 137 ezer volt, míg az azt megelőző évben kicsivel több mint 116 ezer.

Akadt némi átrendeződés a márkák közti erősorrendben, hiszen a Suzuki elvette a Ford első helyét a novemberi álláshoz képest, hiszen míg japánok 2627 négykerekűt adtak el Magyarországon, addig a kék oválos márka „csak” 2117 darabot értékesített decemberben. A dobogó harmadik fokán pedig a Dacia áll, ők 1531 eladott autót produkáltak. A hónap nagy visszaesője a Seat volt, közel 40 százalékkal csökkentek a hazai eladásaik decemberben. Ezzel szemben a Ssangyong több mint duplájára növelte forgalmát, melyben az új, ráncfelvarrott Tivoli is szerepet játszott. Sok minden befolyásolta 2019-ben a magyarországi újautó-piacot, többek közt a nagycsaládos autóvásárlási kedvezmény is, mely a 7 vagy több üléses autók piacát pörgette meg. Részben ennek is tudható be ez a látványos javulás, valamint az a hír is közrejátszhatott, mely szerint 2020 januárjától drágulnak az új autók.

2019-es Suzuki Vitara elölről

Ami az egyes járműkategóriákat illeti, az SUV szegmens decemberben is a legkeresettebb lett. Összesen 6205 jármű fogyott ezekből a modellekből, amelyből 1496 darab volt Suzuki Vitara. A 2019-es évben annyi Vitarát adtak el itthon, mint az utána következő négy SUV modellből összesen. A decemberi dobogó második fokára a Ford Kuga „állhatott fel” 676 értékesített példánnyal, míg a harmadik a Dacia Duster lett 545 darabbal.

A szegmensek versenyében a második helyen az alsó-középkategória végzett 3467 darabos mutatóval, melyben a Suzuki SX4 S-Cross végzett az élen 755 eladott járművel. A második a Toyota Corolla lett 487 értékesített autóval, míg a bronzérmet a Škoda Octavia hozta el 470 darabbal. Az egyterűek szegmense volt a harmadik legnépszerűbb az egyes járműkategóriák közül, főleg a Dacia Lodgy modellnek köszönhetően. Ebből 785 darab fogyott decemberben, a második helyre pedig a Fiat Doblo ért be 270 eladott példánnyal. A harmadik a Renault Scenic lett 164 értékesített járművel.

Az öt legkeresettebb márka 2019 decemberében a magyarországi újautó-piacon:

  1. Suzuki – 2627 db 
  2. Ford – 2117 db
  3. Dacia – 1531 db
  4. Toyota – 1194 db
  5. Škoda – 1061 db

A legtöbbet eladott modellek az egyes járműkategóriákban 2019-ben:

  • SUV-k: Suzuki Vitara – 12 106 db
  • Alsó-középkategória: Suzuki SX4 S-Cross – 9234 db
  • Egyterűek: Dacia Lodgy – 2254 db
  • Kisautók: Renault Clio – 2838 db
  • Felső-középkategória: Volkswagen Passat – 1430 db
  • Városi minik: Fiat 500 – 3284 db
  • Prémium szedánok: Mercedes E-osztály – 532 db
  • Sportautók: Ford Mustang – 157 db
  • Luxusautók: Mercedes S-osztály – 89 db

Oszd meg ezt a cikket!

Hírlevél

Iratkozzon fel, hogy naprakész legyen híreinkből!

Autópark

Gumipark

HG