Szakértői segítség a használtautó-vásárlóknak

A használtautó vásárlás mindig lutri, mert a többség könnyedén bedől a dörzsölt kereskedők és importőrök trükkjeinek, Borka J. Balázs, a segitekvenni.hu oldal üzemeltetője szerint mindez könnyen megelőzhető az előzetes helyszíni műszaki átvizsgálással.

 

Alapjárat: Sokat hallani rémtörténeteket pórul járt vásárlókról, akikre korábban törött, rossz műszaki állapotú, akár visszatekert kilométerórás autókat sóztak rá. Olyan is akadt, akinek a frissen vett autója már az első műszakin megbukott, a javítási költség pedig többre rúgott, mint amennyiért hozzá jutott a kocsihoz. Hogy lehet, hogy a vásárlók nem veszik észre ezeket a dolgokat?

Borka J. Balázs (B.J.B.): Laikus szemmel nagyon nehéz felfedezni azokat a gócpontokat, ahol probléma, illetve műszaki hiba merülhet fel, de az átlagos vásárló nem is tudja mit kell néznie. De nem is ez a feladata persze! Ismerni kell az egyes típusokat, a korszakokat, a gyártás helyére jellemző adottságokat, és ezek alapján kell nekikezdeni a felmérésnek. Amikor megkapom a kinézett autó hirdetését, akkor végig veszem, hogy a konkrét esetben mire lehet számítani, mit kell pontosan átnézni. Nem szidom az autókereskedőket, hiszen sok évig dolgoztam magam is ezen a területen, de az üzleti érdek miatt hajlamosak dolgokat a szőnyeg alá söpörni.

Borka J. Balázs

Alapjárat: Hogyan kell elképzelni egy átvizsgálást?

B.J.B.: Először is megkeresem telefonon a kereskedőt. Megpróbálok releváns kérdésekkel azonnali, valós információt kicsikarni az értékesítő féltől. Ennek tudatában eldöntöm, érdemes-e kimenni, átvizsgálni az autót, de jellemzően itt még nem szokott gond lenni. A helyszínen, közel 20 év tapasztalattal a hátam mögött kezdem meg az átvizsgálást. Megnézem az illesztéseket, az egyéb külső jegyeket stb.  Ezek után következik a belső tér, a karosszéria műszeres vizsgálata, a műszaki részek átnézése és persze a próbakör.

Alapjárat: Mik a kritikus pontok?

B.J.B.: Laikusként nem feltétlenül látni például, hogy a kritikus vagy rejtett helyeken – például a tanksapka és a padlószőnyeg alatt, a sárvédő íveken, a küszöbnél – már korrodálódott a karosszéria. Sokan azt sem tudják, hogy a párás ablak a beázás jele, ez pedig ugyancsak a rozsdásodás melegágya. Ahhoz, hogy a vevő el tudja dönteni, reális-e az autó ára, azt is tudnia kell, hogy korábban törött volt-e, és ha igen, mennyire. Egy hozzáértő már az ülések formájából, a pedálok kopottságából meg tudja állapítani, hogy az adott kocsit mennyit használták, valójában hány éves, mennyit futhatott.

Első lépében a karosszériát kell alaposan átnézni, majd műszeresen megvizsgálni kívül-belül. Azért is jó a szakértő, mert a karosszéria javításai nem jelentik feltétlenül azt, hogy az autót korábban megtörték, lehetnek ezek kisebb karcolások vagy horzsolások eltüntetései, ami gondos tulajdonosra utal. Ellenben, ha a belső vázon találunk újrafényezést, az már problémás lehet! Ezt követően jön az utastér alapos szemrevételezése, és ami legalább ilyen fontos, az összes eszköz kipróbálása, hogy kiderüljön, minden rendben működik-e. Ez azért fontos, mert egy nem működő eszköz jelenthet apró hibát, ami egy izzót vagy egy kapcsoló cseréjével orvosolható, de akár komoly probléma is lehet a háttérben, aminek a javítása akár sokszázezer forintot kóstálhat.

Alapjárat: Mi a következő lépés?

B.J.B.: A karosszéria és a belső tér átnézése után már fel lehet nyitni a motorháztetőt, ahol elsősorban olajfolyások, szivárgások, gyáritól eltérő megoldások után kell kutatni. Ilyenkor ellenőrizzük a víz, olaj és egyéb folyadékszinteket is. Végül a kipufogót és a futóművet szemrevételezzük.

Ha mindez meg van, akkor jön a próbakör, ami talán az egyik legfontosabb eleme az állapotfelmérésnek. Az út során kipróbáljuk a fékeket, a kormányművet, a futóművet és a sebességváltót, de itt derül ki az is, hogy mekkora a valós motorerő.

Alapjárat: Sokat hallani lopott, hamisított papírokkal beérkező autókról. Ezeket ki tudják szűrni?

B.J.B.: Őszintén megmondva ez már nem jellemző. Egyre kevesebb esetben van dolgom kétes eredetű járművekkel, inkább a kereskedőről-kereskedőre való átírás nélkül átadott autókból van több. Mert ugye mindenki csencsel és ennek ez a végeredménye! Ennek ellenére természetesen a jármű dokumentumait is átnézzük – forgalmi engedély, törzskönyv -, mert nagyon fontos, hogy ezek egyezzenek a járművel és egymással is.

Amennyiben cégtől, kerekedőtől vásárol az ember, előtte érdemes kicsit utána járni a vállalkozás előéletének, hogy utólag ne érje a vevőt meglepetés. Ilyenkor megnézzük, hogy mióta működik a vállalkozás, milyen autókat árul, hol és milyen körülmények között működik, netán én magam ismerem-e a céget. Ezek alapján meg tudom mondani, hogy jelent-e kockázatot a vásárlás.

Alapjárat: A személyes átvizsgálás során kiderülnek a konkrét hibák is?

B.J.B.: Jellemzően igen, de sajnos röntgen szemem nincs, így nyilván előfordulhat, hogy fedve marad ez-az, de az eddigi tapasztalataim alapján nem volt számottevő hiányosság a munkámban.

Az átvizsgálás arra adhat választ, hogy az autó aktuálisan rendben működik-e, vannak-e olyan árulkodó jelek, amelyeknek érdemes szervizben utána járni. Azért sem határozhatók meg pontosan a hibák, mert ehhez előbb meg kell bontani a problémás területeket. Tapasztalatom szerint márkaszervizben vagy szakszervizben történő átvizsgálás esetén sem jut sokkal több információhoz a vásárló. Ráadásul ezeken a helyeken általában nem ismerik az import autók behozatalával kapcsolatos „trükköket”, így nem tudnak specifikusan figyelni ezekre. Általában fék, kuplung, kisebb elektromos és váltóhibák merülnek fel az esetek túlnyomó részében, de előfordult már hibátlannak beállított totálkárból összekalapált jármű is.  

Alapjárat: A segitekvenni.hu oldal szolgáltatásai között az állapotfelmérésén túl szerepel még hiteltanácsadás is. Ez pontosan mit takar?

B.J.B.: Korábban több, mint egy évtizeden át kockázatkezelőként dolgoztam több gépjármű finanszírozással foglalkozó pénzintézetnél, ahol széles körű tapasztalatokat szereztem a területen. Ezt követően pedig gépjármű kereskedőként minden csínját-bínját elsajátítottam a gépjármű-hitelezésnek, így kijelenthetem, értek hozzá…

Partnereimen keresztül több finanszírozó intézettel állok kapcsolatban, így a legkedvezőbb konstrukciót tudom kiválasztani az adott járműre. De akár egy meghatározott hitelösszegre is készülhet ajánlat, így az ügyfél előre tudhatja, milyen árú autóban gondolkodhat. Eddigi tapasztalataim és a jelenlegi hitelezési szabályok ismerete alapján előzetesen meg tudom ítélni, hogy milyen bírálati döntés várható.

Alapjárat: A papírmunkában is tud segíteni az autóvásárlóknak?

A szolgáltatásim között szerepel a teljes körű ügyintézés és műszaki vizsgáztatás is, vagyis, ha sikerült kiválasztani az autót, akkor az adásvételi szerződés megkötésében, valamint az ezt követő teljes ügyintézésben – eredetiségvizsgálat, kötelező biztosítás, gyors okmányirodai ügyintézés – ugyancsak tudok segíteni.

Oszd meg ezt a cikket!

Hírlevél

Iratkozzon fel, hogy naprakész legyen híreinkből!

Autópark

Gumipark

HG