Több autó visszavételére kerülhet sor az idén

Forrás: vg.hu 

A finanszírozók számára az idén komoly kihívást jelenthet, hogy a korábbiaknál jóval nagyobb számú autó visszavétele várható az ügyfelek nemfizetése miatt – mutatott rá Révész Tamás, és ez egybecseng a piaci szereplők többségének várakozásával.

Lévai Gábor szerint az árfolyamok tartós jelentős arányú elmozdulása, illetve a növekvő munkanélküliség is gyorsíthatja ezt a folyamatot. Mészáros György úgy véli, a finanszírozók érdeke, hogy lakossági ügyfeleik ne várják meg pénzügyi helyzetük összeomlását, hanem időben vegyék fel a kapcsolatot a lízingcégekkel szerződésük fizetési átütemezése, kötelezettségük átmeneti halasztása vagy a devizanem váltása érdekében.
A romló fizetőképességű ügyfelek tekintetében a Budapest Bank mindent elkövet annak érdekében, hogy az eredeti feltételek módosításával a kliens havi terhei csökkenjenek, és elkerülhető legyen a szerződésfelmondás – fogalmazott Révész Tamás. Pintye János is úgy látja, a nem fizetők arányának növekedése proaktív szolgáltatói kommunikációval tompítható. A Merkantil csoportnál is arra törekednek, hogy a bajba jutottakat, ha lehet, átsegítsék a nehézségeken – mondták érdeklődésünkre.

Oszd meg ezt a cikket!