Tovább folytatódik az újautó-piac mélyrepülése

2021 januárjában 12,3 százalékkal kevesebb új autót adtak el, mint egy évvel korábban.

Úgy tűnik, a 2020-as évvel nem ért véget a hazai újautó-piac vesszőfutása. A 2020-as évre a COVID-19 koronavírus-járvány erősen rányomta a bélyegét, ami a gazdaság teljesítményében, és értelemszerűen az eladási adatokban is alaposan megmutatkozott. Ennek köszönhetően 2019-hez mérten mintegy 18,9 százalékkal, összesen 29 878 darabbal kevesebb új autót értékesítettek tavaly. Utoljára 2017-ben regisztráltak ennél alacsonyabb eladási számokat. 2018-ban 136 601, míg 2019-ben 157 909 darab új személygépjármű kapott rendszámot hazánkban.

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete az év elején még 155 000 új gépkocsi forgalomba helyezését valószínűsítette 2020-ra vonatkozóan. A koronavírus-járvány kirobbanását követően áprilisban módosították az előrejelzésüket, és már csak 118 000 új autó értékesítését prognosztizálják az idei évben. Ezt az előrejelzést mintegy 10 ezer darabbal sikerült túlszárnyalnia a magyar piacnak, ám összességében még így is többéves negatív rekordot döntöttek az eladások.

Most megérkeztek a 2021-es januári eladási statisztikák, melyek alapján úgy tűnik, az idei év sem indul bíztatóbban, mint ahogy az előző véget ért. Az új év első hónapjában összesen 8867 új autót helyeztek forgalomba Magyarországon, ami 2020 januárjához mérten 12,3 százalékos, míg 2019 első hónapjához képest pedig 8,7 százalékos csökkenést jelent.

Márkák tekintetében a tavalyi évet a Suzuki zárta a képzeletbeli dobogó legfelső fokán, 14 783 eladott autóval. A második helyet a Toyota (12 672 darab), míg a harmadik pozíciót a Ford (11 741 darab) szerezte meg. Az élen 2021 januárjában sem történt változás, ezúttal is messze a Suzuki autói bizonyultak a legnépszerűbbnek. A legmagyarabb japán gyártó mögött a Ford, valamint a Dacia következik a sorban.

Így alakult a legnépszerűbb márkák toplistája Magyarországon idén januárban:

  1. Suzuki – 1473 darab
  2. Ford – 1016 darab
  3. Dacia – 739 darab
  4. Fiat – 701 darab
  5. Toyota – 637 darab
  6. Škoda – 609 darab
  7. Volkswagen – 546 darab
  8. Hyundai – 483 darab
  9. Kia – 412 darab
  10. Mercedes – 340 darab

eladásra váró Suzuki Vitarák sorakoznak egymás mellett

Ami a modelleket illeti, nem számít meglepetésnek, hogy a Suzuki Vitara továbbra is őrzi vezető pozícióját. A crossoverből 653 darab talált gazdára januárban. Alig valamivel el maradva a Vitarától a Fiat 500-as következik. Az olasz miniautóból 631 fogyott az idei év első hónapjában, míg a dobogóra 556 darabos értékesítéssel a Suzuki SX4 S-Cross fért még fel.

Ez volt a legnépszerűbb modellek toplistája Magyarországon idén januárban:

  1. Suzuki Vitara – 653 darab
  2. Fiat 500 – 631 darab
  3. Suzuki SX4 S-Cross – 556 darab
  4. Dacia Duster – 406 darab
  5. Škoda Octavia – 244 darab
  6. Suzuki Swift – 226 darab
  7. Hyundai Tucson – 203 darab
  8. Hyundai Kona – 172 darab
  9. Dacia Lodgy – 161 darab
  10. Toyota Yaris – 157 darab

 

Szegmensekre lebontva, januárban a B-SUV kategóriába tartozó modelleket keresték a legtöbben. Az elmúlt 31 napban értékesített autók mintegy 21,22 százaléka ebből a szegmensből került ki. Másodikként az alsó-középkategória végzett összesen 18,52 százalékos piaci részesedéssel. A harmadik helyet pedig a C-SUV szegmens foglalja el 15,26 százalékkal.

 

 

DataHouse

Oszd meg ezt a cikket!