Tovább szigorítják a károsanyag-kibocsátási normákat

Az Európai Parlament újabb intézkedést hagyott jóvá a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének érdekében

Habár az EU területén nem a személy- és könnyű haszongépjárművek okozzák a legnagyobb környezetszennyezést, az EP mégis újabb döntést hozott a gépjárművek szén-dioxid-kibocsátásával kapcsolatban, mely egyes autógyártók szerint túlzónak számít. A strasbourgi plenáris ülésen 521:63 arányban megszavazott egyezség értelmében az új személyautóknál 37,5 százalékkal, míg a könnyű haszongépjárműveknél 31 százalékkal kell leszorítani az átlagos szén-dioxid-kibocsátást 2030-ra a 2021-es szinthez képest. Az ügy még az uniós tagországok kormányait tömörítő tanács jóváhagyására vár, azonban ez is hamarosan be fog következni.

Járművek légszennyezése rajzon

Az Európai Unió társjogalkotó intézményei december óta dolgoznak a megállapodás létrejöttéért, ami szakértők szerint fontos a közlekedési szektor modernizálása érdekében. Eredetileg 30 százalékról szólt a javaslat mindkét kategória esetében, ám egyesek ennél jóval szigorúbb szabályozás mellett érveltek. Az intézményközi tárgyalásokon az Európai Parlament 40 százalékot próbált elérni, a tagállamok kormányait tömörítő tanács pedig 35 százalékot a személyautóknál, 30 százalékot a kisteherautóknál.

A kompromisszum értelmében 2025-re közbülső célként 15 százalékos csökkentés a cél. Ezt nem úgy kell érteni, hogy minden gyártó minden járművének teljesíteni kell ezt a normát, az egész modellpalettára vonatkoznak ezek az értékek. A magasabb kibocsátású modellek számait többek közt villanyos vagy hibrid típusokkal tudják kompenzálni a gyártók. Az elfogadott értékek lényegesen magasabbak annál, mint amit az autóipar és több tagállam, például Németország szeretett volna. A Volkswagen-konszern már a WLTP bevezetésével is komoly problémákba ütközött, ez az intézkedés pedig szintén komoly feladat elé állítja őket, de sok más gyártót is. Számos környezetvédelmi szervezet azonban ezeknél is szigorúbb szabályozást vezetne be.

Dízel kipufogófüst

A tervezet célja a közúti közlekedésből származó károsanyag-kibocsátás mérséklése azon vállalások keretében, amelyek alapján az EU-nak a következő évtized végéig összességében 40 százalékkal kellene csökkentenie az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest. Szakértők szerint rendkívül nehéz volt tető alá hozni a kompromisszumot, és ez egyike volt azon ügyeknek az EU-ban, amelyekben a legintenzívebb lobbitevékenység volt tapasztalható tavaly, egyebek mellett az autó- és olajipari vállalatok, valamint más gyártók és környezetvédelmi szervezetek részéről.

Akár a gépjárművek kibocsátásáról, akár más ipari tevékenységről van szó, a légszennyezés semmiképpen nem elhanyagolható probléma. Csak Európában évente 400 ezer haláleset írható a levegő szennyezettségének számlájára.

Forrás:

Kép: Shutterstock

Oszd meg ezt a cikket!