Vidék dolgozik, Budapest szórakozik… avagy NKH vizsgahelyzet Budapesten!

A fővárosban 8-10 hetes a várakozási idő az első műszaki vizsgáztatásra.

Az Egyesület egyik oszlopos tagja a minap a Budapesti NKH központi bázisán járt, ahol az alábbiakat tapasztalta. Szerdai nap volt, délután 13 óra múlt pár perccel, amikor arra járt és készítette ezt a pár fényképet. Szóba is elegyedett az egyik ott dolgozóval, aki említette, hogy alig van munka jelenleg, és akár azonnal is tudnának autót fogadni, mert éppen nincsen senki (lásd fotók).

műszaki vizsga - Mozaik utca

Ugye mindenki számára ismert az alap probléma Budapesten az első műszaki vizsgáztatással kapcsolatosan. Tavaly kezdődött a kálvária Pomáz bezárásával, ahol több visszaéléssel is találkoztak a hatóság emberei és be is záratták ideiglenesen a vizsgabázist. Azután folytatódott az ellenőrzés sorozat, jött a Pandémiás időszak és végül ennek (vagy az isten tudja minek) köszönhetően egyszerűen a 2020-as év második felére szinte ellehetetlenült a vizsgáztatás. Az év vége felére 8-10 hetes várakozással lehetett vizsgaidőpontot foglalni Budapesten (Mozaik, Vas Gereben)…

A központ állítása szerint ez nem teljesen igaz, mert szerintük oldódik a helyzet és már egy hónapon belül lehet időpontot kapni, de a mai napon 2021. január 21-re sikerült foglalni, ami továbbra is két hónapot jelent…. Ez a helyzet október közepe óta fennáll, azóta nemsok változás történt.

műszaki vizsga - Mozaik utcai bázis

Még ha igaz is lenne az egy hónap az sem megoldás, mert a kereskedések vevői nem igazán szeretnének egy hónapot várni a számukra új autóra, ezért folyamatos elégedetlenséggel találkozunk a vásárlók körében. A helyzet enyhítésére és a vizsgáztatás megoldására sokan Pest megyéből és Budapestről vidéki vizsgabázisokat választottak, így azok leterheltsége jelentős mértékben megnőtt, a kereskedők többletköltségéről nem is beszélve.

Szó szót követ, de megoldás egyelőre semmi. Folyamatosan bombázzuk az illetékes minisztériumot, egyeztetünk Dr. Sára Botonddal és Dr. Tuzson Bencével a helyzet megoldásáról. Itt jegyezném meg, hogy Tuzson úr mindvégig konstruktív volt az egyeztetések alatt, bízunk benne, hogy még az idén lesz megoldás erre a helyzetre. Abban az esetben, ha ez így marad, sokan lehúzhatják a rolót, akár a COVID helyzet miatt visszaesett forgalom végett vagy a meglévő kereslet ilyenfajta kiszolgálását akadályozó tényezők végett.

Oszd meg ezt a cikket!