Vigyázat, újabb fizetős útszakaszok január 1-jétől!

Az e-matrica és az e-útdíj rendszerekben is változások lesznek

A 2018-as év végén meghozott döntés alapján 2019. január 1-jétől jelentős változások lesznek nem csak a fizetős útszakaszok kapcsán, hanem az egyes járművek környezetvédelmi besorolását érintően is. Ez szinte minden személyautóval és tehergépjárművel közlekedőt érint, hiszen több, 2018 folyamán átadott útszakaszt is a díjköteles vonalak közé soroltak.

Autópálya szakasz

Az e-matrica rendszerben eddig 1356 km volt azoknak az utaknak a hossza, melyeken útdíjat kellett fizetni, ez a jövő évtől 1380 km lesz. A 3,5 tonnát meghaladó össztömegű járművekre vonatkozó e-útdíj rendszerben pedig az eddigi 6880 kilométerről 6914-re emelkedik a fizetős útszakaszok hossza. Első ránézésre nem tűnik jelentősnek a változás, ám amikor pont beleszalad az ember egy újonnan díjköteles területbe, akkor érzékenyen érintheti a helyzet a pénztárcáját.

Egy másik jelentős változás, hogy 2018. december 25-étől a 3,5 tonna feletti össztömegű teherautóknál eddig díjmentesen használt terelőútként kijelölt szakaszok is fizetősek lesznek. Eddig a jogszabály nem tett különbséget az alkalmi és a fix terelés között, ahogyan azt sem vette figyelembe, ha valaki alapból a terelőútként kijelölt szakaszon haladt volna. Az ilyen útszakaszok eddig automatikus díjmentességgel jártak. Most viszont úgy határoztak, hogy az eleve a terelőutat használó sofőrök díjmentesítése nem indokolt, így az új szabályozás megszünteti ezt az opciót. Az alkalmi (31 napnál nem hosszabb) terelőúton közlekedők ezentúl akkor is mentesülnek a bírság kiszabása alól, ha az adott szakaszon az útdíjfizetési kötelezettségüknek egyébként nem tettek eleget.

Autópálya matricát jelző tábla

A személyautókra vonatkozó e-matrica rendszerben az erre vonatkozó szabályozás változatlan marad, vagyis az autósoknak továbbra sem kell útdíjat fizetni azoknak az egyébként díjköteles útszakaszoknak a használatáért, amelyeket a közútkezelő terelőútként jelölt ki. Szintén fontos az is, hogy szigorodnak a környezetvédelmi besorolások. A legkedvezőbb A-kategóriába az e-útdíj rendszerben ezentúl csak az euró 5-ös vagy annál modernebb motorral felszerelt járművek kerülhetnek.

A díjfizetős szakaszok teljes listája az e-útdíj és az e-matrica rendszerben érhető el.

Oszd meg ezt a cikket!