2025 évi változások, melyek érintik a gépjármű-kereskedelmi szakmát

Tisztelt Tagjaink !

 

A 2025- év komoly kihívásokat jelent az autós társadalomnak. Használtautó értékesítőként a lehetőségekhez képest fel kell készülnünk az ezzel kapcsolatos jogszabályi változtatásokra. A munkánkat hátrányosan érintő bürokratikus és egyéb  jogszabályokat Egyesületünk javaslatokkal kívánja ügyfélbarátabbá tenni, ezen témakörök az alábbiak:
 

2024.06.03. - Tisztújító taggyűlést tart az MGOE! 20 éves az egyesület

Tisztelt Tagság!

Alább olvasható a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesülete Elnökének meghívója a 2024.06.03-án 18.00 órai kezdéssel megtartandó éves és most egyben tisztújító taggyűlésére. Az MGOE idén ünnepli fennállásának 20-k évét, ennek keretein belül a taggyűlésen az Elnök külön történeti beszámolóval készül

 

Meghívó

Köszönetnyilvánítás az Igazságügyi Minisztérium részéről

Többszöri egyeztetés és személyes találkozó után meglepetésünkre az alábbi levelet kaptuk Dr. Pilz Tamás Miniszteri Biztostól az év végén.

A tavalyi évben májusban személyesen is meglátogattuk a Miniszerelnöki Hivatalt, azon belül is pontosabban dr. Pilz Tamás Miniszteri Biztost és kollégáit azokkal a javaslatainkkal, melyek elősegítik a hazai gépjármű-kereskedelni forgalomban is egyre nagyobb szerepet betöltő dereguláció mértékenek csökkentését. Amit akkor vittünk és a későbbiek során többször is egyeztettünk azok az alábbiak:

Oldalak

SAJTÓ KÖZLEMÉNY

Tarthatatlan a helyzet a műszakivizsga-állomásokon!

Sajtóközlemény

Forrás:

A Magyar Gépjármû-kereskedõk Országos Egyesületének elnöksége az egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló törvény (regisztrációs adó táblázatát érintõ) módosító javaslata kapcsán az alábbi közlemény kiadásáról döntött.

Gépjárműkereskedők a szigorodó hitelfeltételekről!

Forrás:

Egyesületünk elnöksége a hitelintézetekrõl szóló 361/2009 számú 2009 decemberében meghozott kormányrendelet kapcsán az alábbi közlemény kiadásáról határozott. A használtautók kereskedelmét jelentõsen befolyásoló hiteltermékek szabályozásának szigorításának alapvetõ céljaival egyetértünk de annak a márciustól életbe lépõ egyes részeivel nem. Úgy gondoljuk a mostani, a hitelfelvételt érintõ szigorítás jelentõsen elkésett és annak szigora túlzó, nem a kialakult válsághelyzet megoldását kínálja, hanem mélyíti az ágazatban tapasztalható recessziót.

Tiltakozunk az április 1-jétől bevezetendő regisztrációs adó egyedi megállapításának körülményei miatt! – közlemény

Forrás:

Budapest, 2008. április 1., kedd (OS) - TILTAKOZUNK az április 1-jétõl bevezetendõ regisztrációs adó egyedi megállapításának körülményei miatt! Tesszük ezt azért, mert ez a módszer paródiája az állampolgárok joggyakorlása érvényesítésének! A bevezetés módja élesen ellenkezik az Európai Unió gyakorlatával, valamint annak SEC/2007/169-es számú egyértelmû értelmezõ közleményével.

Regisztrációs adó visszaigénylés

Az Európai Bíróság 2006. október 5.i ítélete arra kötelezte a magyar kormányt, hogy a 2004. május 1. és 2005. december 31. között hazánkba importált és regisztrált használt-gépkocsik után megfizetett regisztrációs adó egy részét az érintetteknek visszafizesse.
A PM az alábbi törvényjavaslatot terjesztette a parlament elé a visszafizetés módjáról. Ez alapján a visszaigénylésre 2007. február elsejétõl kezdõdõen 180 napig lesz lehetõsége az érintetteknek.

Regisztrációs adó visszaigénylés 2.

Forrás:

Az Országgyûlés 2006. december 18-i ülésén megszavazta A regisztrációs adó részleges visszatérítésérõl szóló törvényt, amely a jogszabályi keretet biztosítja a 2004. május 1. és 2005. december 31. között a használt gépkocsik importja után befizetett regisztrációs adó egy részének visszatérítésérõl. A visszatérítés 2007. február 15-tõl igényelhetõ.

Az autópiaci változások 2004–2006 között

Forrás:

A jelenlegi helyzet, és annak kialakulása:A regisztrációs adó 2004. évi bevezetésével az autókereskedelemmel foglalkozó kis és közepes vállalkozások folyamatos piacvesztése következett be. Mindjárt az elején le kell szögeznünk, hogy nem az új adónem következtében, hanem a bevezetése körüli visszásságok miatt. Az új adónem folyamatosan az új gépkocsikat értékesítõknek, azaz a piacon lévõ nagyvállalkozóknak kedvezett és kedvez.

Távolodva Európától...

Forrás:

A 2006-os költségvetés részeként megszavazták a kormánypártok idén is a regisztrációs adó újabb módosításait. A 3 "hagyományos" oldal (az új- és a használt autós érdekvédelmi szervezetek, valamint a tervezetet szeptemberben beterjesztõ magyar kormány képviselõi) mellett idén a törvényalkotási folyamat kellõs közepén ringbe szállt az EU kormánya is október 14-én.

Megszűnik a használtautó import? Tovább drágul a használt?

Forrás:

Ma délután lesz a zárószavazás a Parlamentben a jövõ évi adótörvényekrõl. Mint ismeretes, a regisztrációs adó csupán két éve létezõ adónem, de már rengeteg vita és botrány forrása volt. Tüntetés a Parlament elõtt, Petíció átadása, és legutóbb egy Uniós intõ Brüsszelbõl. Ez utóbbi oka az, hogy a magyar törvényhozók két éve folyamatosan és szándékosan megsértik az Uniós jogot.

Közlemény: állásfoglalás

Forrás:

Egyesületünk, a Magyar Gépjármû-kereskedõk Országos Egyesülete támogatja az értékarányos regisztrációs adó bevezetését Magyarországon, egyetértünk a Pénzügyminisztérium kabinetfõnökének október 14-én elhangzott bejelentésével, amely a használtautóknál is érvényesíteni kívánja az idevonatkozó Európai Uniós szabályokat.

Közlemény: Regisztrációs adó módosulás ismét....

A 2005. január 1-től (ismételten) módosított – azaz 31.25 %-kal megemelt! – regisztrációs adó-törvényt újból változtatni lesz kénytelen az Országgyűlés tavaszi ülésszaka! Ugyanis a jogalkotók a nem áfa-alanyok részére történő értékesítés esetében – az Ausztriában idén már az Európai Bíróság által betiltott - ún. „bújtatott áfa-fizetést” nem tudták jogilag teljességgel egyértelműen megfogalmazni az új gépkocsik vonatkozásában, ami újabb adóelkerülést eredményezett.

Állásfoglalás: Regisztrációs adó mérték kérdés!

A Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesülete 500 használt  autót importáló és értékesítő szervezet, és számos kapcsolódó vállalkozás nevében jelenleg kényszerű adottságként veszi azt, hogy a jelenleg érvényes sávos  szabályozás módosításával jusson idén a költségvetés a regisztrációs adó bevételhez, de hosszabb távon alapvetően nem ért egyet vele!